Ha nem látja a képeket, kattintson az alább kiválasztott nyelvre.
Deutsch English Español Français Italiano Magyar Nederlands Polski Português
08.10.2013
Beszámoló a Barcelonai Nemzetközi Tréningről

2013-ban továbbra is az ACN fennállásának 20. évfordulóját ünnepeltük a Barcelonai Nemzetközi Tréningen, amelynek során több ezer látogató vett részt a háromnapos, kiváló tréningen, és szemtanúja lehetett az izgalmas bejelentéseknek, a lelkesítő kinevezéseknek, valamint vendégelőadónk, Chris Widener lenyűgöző előadásának.

E hihetetlen hétvége főbb eseményei az alábbiak:

BEJELENTÉSEK

WELLNESS
Benevita Testsúlycsökkentő Verseny
Erre a nagyszerű versenyre mindazok jelentkezhetnek, akik 2013 október 7. és november 30. között regisztrálnak a Benevita weboldalon. A jelentkezéshez a résztvevőnek mindössze egy sikertörténetet kell benyújtaniuk 2013. december 20-ig, amelyben ismertetik a súlycsökkentés mértékét, írásba foglalják testük átformálásával kapcsolatos tapasztalataikat, valamint csatolnak a súlycsökkentés előtt és után készült fényképet. Az első 10 helyezettet az alábbi, rendkívüli díjjakkal jutalmazzuk:

  • 3-10. hely: kényeztető arc- és testmasszázs egy közeli szépségszalonban
  • második hely: háromnapos, két éjszakás utazás Monte Carlo-ba
  • FŐDÍJ: hétnapos, hat éjszakás utazás a Seychelles-szigetekre

Benevita Súlykontroll Rendszer Ismertető
Ez az új, kétoldalas tájékoztató a hétvégétől letölthető a MyACN Képviselőknek webirodában, hogy segítse Önt a Benevita Súlykontroll Rendszer népszerűsítésében és új ügyfelek szerzésében.

MOBIL
MAGYARORSZÁG: Két új szolgáltatásfejlesztésre kerül sor a Vodafone partnerkapcsolat keretében.
Az első fejlesztés a már elérhető, vadonatúj lakossági csomag portfólió (Braveheart), amelynek keretében készülék, vagy csak SIM kártya is választható. A fenti csomagok korlátlan beszélgetést és SMS-t kínálnak az ügyfeleknek a Vodafone hálózatban, vagy bármely más hálózatba. A csomagok 2 GB adatot is tartalmaznak.

A második fejlesztés keretében Ön mostantól kisvállalkozásoknak is ajánlhatja a mobilszolgáltatást. Ez novembertől válik elérhetővé, és az ajánlat adatcsomagok széles körét kínálja, többek között Mobil Internetet smartbookhoz, netbookhoz és laptophoz.

SPANYOLORSZÁG: Szolgáltatásfejlesztésre kerül sor a Phone House partnerrel novembertől. Ha az Ön mobilszolgáltatási ügyfele bármely okból elutasítára kerül, a Phone House automatikusan a Happy Movil Service előfizetéses mobilcsomagot ajánlja az ügyfélnek.

ENERGIA
NAGY BRITANNIA: A First Utility partnerkapcsolat keretében elektromos szolgáltatásokat nyújtunk kisvállalkozások részére novembertől.

DÁNIA: Szintén novembertől a Képviselők a legalacsonyabb piaci áron kínálhatják az elektromos energiát a Gul Strøm társasággal kialakított új partnerkapcsolat keretében.

VEZETÉKES TELEFON
A hónap végén különleges promóciókat vezetünk be Vezetékes ügyfelek részére Franciaországban, Spanyolországban, Lengyelországban és Svédországban - további információkat az ACN in Action hírlevélben közlünk az elkövetkezendő hetekben.

DIGITÁLIS TELEFONSZOLGÁLTATÁS
2014-ben Európa számos országában indul Digitális Telefonszolgáltatás kisvállalkozások részére.

KERESKEDŐI/KÁRTYASZOLGÁLTATÁSOK
Ez az új és izgalmas termék 2014-ben jelenik meg Európában, miután az idén nagy sikerrel bevezettük Észak-Amerikában.

ACN ESZKÖZÖK
A Success from Home magazin (angol nyelvű) jubileumi kiadványa megvásárolható a héten a www.acnbusinesstools.eu oldalon, csakúgy, mint a Voice & Vision magazin új, barcelonai száma, amely cikket közöl a Benevita Súlykontroll Rendszerről.

Olasz nyelvű videók jelentek meg a Contact Centre-ben, amely az Üzleti Asszisztens Plusz (ÜA Plusz) által ajánlott szolgáltatás. Számos olasz videót ajánl a Creative Centre is, többek között az Alapvető Szolgáltatások című videót, amely kizárólag az ÜA Plusz előfizetői részére elérhető.

ELISMERÉS
Hét országból érkező Képviselők szerezték meg a Regional Vice President pozíciót.

  • Daniele Maurelli, Olaszország
  • Stoika Győző, Magyarország
  • Marvin Foe Aman, Hollandia
  • Frédéric Bolley, Franciaország
  • Jimmi Jeppesen, Dánia
  • Céline Bordenave és José Ángel Lorigados, Spanyolország
  • Stéphane Dos Santos Martins, Franciaország
  • Dani Balogun, Hollandia
  • Nicola Venticinque, Olaszország
  • Marcel Bischof és Marie-Thérèse Chevalley, Svájc
  • Michel Destruel, Franciaország
  • Emilio Chaparro Beltrán, Ainoha Chaparro, Ettore Di Tuorro és Nany Díaz, Spanyolország

Ezenkívül összesen 27 újonnan kinevezett Regional Director fogadta a gratulációkat a színpadon a Társalapítóktól, valamint az Európai Értékesítési Alelnöktől, Wayne Holbrook-tól.

TRÉNING
Az ACN különleges vendégelőadója, Chris Widener a jelenlévőkkel megismertette mindazon módszereket, amelyek segítségével megújító vezetőkké válhatnak. A vendégelőadónk mellett számos vezető - Senior Vice President és Regional Vice President - Képviselő tartott érdekfeszítő elóadást.

  • Filippo Silvi – A siker kulcsa: szponzorálás és duplikáció
  • Danny Volonino (Az Észak-Amerikai Bajnokok Köre tagja) - Alsóvonali vezetők kiválasztása (taprooting)
  • Dominique Cano-Flores - A siker három alapvető ismérve
  • Brian Sax - Hogyan hozható létre egy prezentációs gépezet
  • Jamal Uddin - Első lépések
  • Art Napolitano – Kulcsfontosságú wellness stratégiák
  • Mathieu Lamontagne – Vezetők kiválasztása
  • George Zalucki - Vezetés
  • Myriam de la Sierra és Bash Bokhari – Toborzás
  • Asos Harsin – Rendezvények népszerűsítése
  • Levis Marcelino Cassino & Liliana Andrea Gomaris – Hogyan értékesítsük a Benevita Súlykontroll Rendszert

BÓNUSZBEJELENTÉSEK
Az ACN Társalapítója, Mike Cupisz, új Team Coordinator Bónuszt jelentett be 2013 októberére (2013. október 1-re visszamenőleg):

Azok az új Képviselők, akik 120 napon belül megszerzik a Team Coordinator pozíciót, 1 500 000 Ft bónuszt kapnak!

Fontos megjegyzés: az újonnan kvalifikált Team Coordinator 90 napig tartsa fenn a teljes kvalifikációt a bónusz megszerzése érdekében.

Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány
Az ACN és a Társalapítók igyekeznek támogatni azokat a közösségeket, ahol a rendezvényeinkre sor kerül. Pénteken Mike Cupisz a színpadon bemutatta a közönségnek Angel Batallert, a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány spanyol részlegétől.

A rendezvényen résztvevők bőkezűnek bizonyultak, és a Társalapítók az adomány teljes összegét megduplázták. Vasárnap délután a Társalapítók átadták a 21 724,78 € összegről szóló csekket Joan Ramon Cazorla-nak, a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány képviselőjének. Köszönet mindenkinek az adományokért e nemes cél érdekében!

A KÖVETKEZŐ RENDEZVÉNY
A nemzetközi rendezvények a lehető legideálisabb módot és környezetet biztosítják az üzlet bővítésére és az ACN Lehetőség bemutatására. Regisztráljon elő még ma az ACN Nemzetközi Konferenciájára, amelyet Rotterdamban rendezünk 2014. február 28. és március 2. között. Az előregisztráció mobilkészüléken is lehetséges ezen a címen: www.acnreg.eu. A rendezvény különleges vendégelőadója és a Vezetőfejlesztés Alelnöke Larry Raskin, Ön se hagyja ki a lehetőséget a találkozásra!

www.acneuro.com
www.acnevents.eu



Az ACN európai szolgáltatása
Marketingtevékenységünk az Ön jóváhagyásán alapul. Ha nem kívánja megkapni ezeket az email üzeneteket, kérjük, menjen a MyACN felső navigációs sorában található Preferenciák rovatra, kattintson az ACN in Action gombra (baloldai navigációs sáv), törölje a jelölést a kívánt ország vagy országok mellől, majd kattintson a küldés gombra. Ezzel törli nevét a címzetteink listájáról.

Ha azt szeretné, hogy a fenti üzeneteket és egyéb fontos, Ön által kért ACN emaileket ne utasítsa el az Ön SPAM szűrője vagy azok ne kerüljenek a "levélszemét" mappába, egyszerűen helyezze feladó címünket (acnnewsupdate@acnemail.com) saját címjegyzékébe.

© 2013, ACN Europe B.V.